Hagyományos gyümölcsösök között Európában

Évszázadok során az európai gazdálkodók különböző agrár rendszereket alakítottak ki: élő sövényeket, kaszáló-gyümölcsösöket, hagyományos gyümölcsöskerteket, legelő-gyümölcsösöket, gesztenye-és olajfaligeteket létesítettek. A gazdálkodók fákat ültettek a szántókra és az állatokat behajtották az erdőkbe. A fák a gazdálkodási rendszer fő elemei is lehettek (pl. olíva, alma, gesztenye vagy a dehesák tölgyfái), de segítettek optimalizálni a termelési rendszert is (pl. tölgy, bükk, kőris fákat ültettek sövényekként). Az európai agrár-erdészeti rendszereket északon a  boreális és szarmata erdők, keleten a puszták, a nyugati és a déli részeken pedig a tengerek korlátozzák. Az ESTO projekt középpontjába e hagyományos agrár rendszerek egyik típusa, a hagyományos gyümölcsös került.

1930-1950  között Európában mintegy 2 millió hektárnyi hagyományos gyümölcsös volt, főként Franciaországban és Németországban, de Svájcban, Ausztriában, Szlovéniában, Lengyelországban, Angliában, Magyarországon, Belgiumban és Spanyolországban is ("pre-Verger" franciául "Streuobswiesen "németül). A szántóföldi termesztéshez  kapcsolódó gyümölcstermelés során a fák alatti területet szántóföldi növényekkel, vagy gyeppel hasznosították. Európában 1960 és 2000 között az extenzív gyümölcsösök jelentősége jelentősen csökkent, és körülbelül kiterjedésük 50%-át elvesztették. Mára csak gyepes-gyümölcsösök maradtak, melyeket kaszálással vagy legeltetéssel (főleg szarvasmarha és juh) tartanak fenn. A gyümölcstermést (alma, körte, cseresznye) különböző termékeknek dolgozzák fel : gyümölcsbor, gyümölcslé, ecet, calvados. Az önellátáshoz bőségesen elég termés egy részét a közvetlen kereskedelem során  értékesíteni is tudják, gyakran  különböző címkékkel ellátva azt (biotermék, oltalom alatt álló eredetmegjelölés, vagy saját címkék, melyek a hagyományos gyümölcsöst népszerűsítik).

A hagyományos gyümölcsösök a fenntartható mezőgazdaság archetípusai

A hagyományos gyümölcsösöket az alacsony ráfordítás és a viszonylag kis munkaerőigény mellett a biológiai sokféleség és a táji esztétika határozza meg. Az alacsony termésátlagot ( almából 10t/ha), a speciális gyümölcsösök (30-50t/ha) fűhozama és a hosszabb életciklus kompenzálja. Az ilyen rendszer gazdaságossága magas lehet, feltéve, ha a mezőgazdasági termelőfolyamatok termékeit a közvetlen piac megfelelőképpen értékeli.

A hagyományos gyümölcsösökben az élőhelyek gazdagsága következtében a biomassza is jelentős, a táplálék jelenlétében rovarevő és ragadozó madarak, kis ragadozók, ragadozó rovarok (pl. zengőlegyek, futóbogarak, ragadozó atkák) parazitoidok és beporzó rovarok egyaránt jellemzőek. Szerepük a kártevők szabályozásában is igazolt.

A hagyományos gyümölcsösök a fenntartható mezőgazdaság archetípusai: alacsony ráfordítás és kismértékű környezetterhelés és magas minőségű termékek. Ebben a rendszerben felfedezhető a kölcsönös megfeleltetés és az agrár-környezetvédelmi szabályozás.

A hagyományos gyümölcsösök örökségünk nem megváltoztathatatlan részei. Mint minden más gazdálkodási gyakorlat és rendszer, az igények, a technológia, a tudás és a társadalmi korlátok szerint alakult. Új fajtákat nemesítettek, illetve megújultak a feldolgozási technikák is. A termékek minősége javult. Ez azért van, mert a gazdák arra törekedtek, hogy a legjobbat hozzák ki a földjeikből; így alakultak és fejlődtek a hagyományos gyümölcsösök is. Ha a gazdák gyümölcsöst  létesítettek, azt remélték, hogy különböző haszonvételhez jutnak, mint például takarmányhoz és gyümölcsökhöz.